
Magabiztos Dream Team, remeklő Tekergők, ellenfél nélküli Döntögetők
A másodosztály harmadik fordulója több olyan csatát hozott, ahol a mérkőzés végkimenetele az utolsó párosig teljesen nyitott volt.
A Dream Team továbbra is megállíthatatlan. A Labda Rulez 1 ellen 4:1-re győztek (400–347). Az első párosban még a Labda Rulez 1 szerzett vezetést Kródiné Böbének köszönhetően, de a második páros után, Németh Zoltán 149 fás eredményének köszönhetően már a Dream Team vezetett 15 fával. Az utolsó párosban Császár József biztosította be csapata győzelmét.
A Deszkajárók – Muslincák (4:1, 363–328) mérkőzés az első két párost követően még szorosan alakult (mindössze 3 fa volt a különbség ekkor), ám a harmadik párban Pásztor Béla 131 fával eldöntötte a mérkőzést.
Mivel a Senior csapat jelezte, hogy nem tud kiállni a mérkőzésre, így a Döntögetők 5-0-s győzelmet aratott, melynek köszönhetően előrelépett a tabella második helyére. Az ellenfél hiánya nem vetette vissza a Döntögetők játékosait, hiszen Jobbágy Gyula (151 fa) a forduló legjobbjának bizonyult, nem mellesleg egyúttal a korábbi karriercsúcsát is megdöntötte.
A Tekergők – Labda Rulez 2 (4:1, 402–353) mérkőzés igazi küzdelmes találkozó volt: az első párosban Bencze Roland szerzett 17 fás előnyt utóbbi csapatnak, azonban ezt a hátrányt a második párosban Csötönyi Gábor maradéktalanul ledolgozta. A csatát végül Fekti Tamás (147 fa, 53 tarolás) kiváló teljesítménye döntötte el.
Az Unicum – Csajok és Pasik (4:1, 398–347) meccsen a vendégek a mérkőzés felénél még tartották a lépést (mindössze 2 fa különbség volt ekkor a csapatok között), de Berkes Csaba (145 fa) remek játéka révén az Unicum végül biztos győzelmet aratott.
A Bitvadászok visszalépése miatt ezúttal a Töketlenek csapat volt az, amely a Döntögetőkhöz hasonlóan ellenfél nélkül maradt, azonban nekik ezúttal nem sikerült az ellenfél hiányát magas csapatfára váltani.
A 3. forduló után a Dream Team és a Döntögetők vezeti a tabellát (6–6 csapatponttal). A Dream Team áll az élen jobb játszmaaránnyal (14–1), a Döntögetők 13–2 játszmaaránnyal a második helyen követi őket. Mögöttük a Tekergők és a Muslincák is stabil formát mutat (4–4 pont).
Letölthető tabella Letölthető egyéni

.png)
.png)
Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!
Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17
Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:
Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17
Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17