XVII. BB MENTOR Kupa Szeged

2019.01.13, 15:23 Teke
WNBA-NBC "A" kategóriás férfi egyéni világranglista, valamint senior és utánpótlás világkupa verseny

Előszőr vett részt az ASE amatőr teke szakcsoportja, ilyen rangos, nemzetközi megmérettetésen.

Komoly izgalmakkal és a téli időjárással dacolva érkezett a csapat a szegedi Teke & Bowling Centrum épületéhez, mely már XVII. alkalommal adott otthont a versenynek, a BB MENTOR Kupáért. Bemelegítés képpen, mindjárt szájtátva csodálhattuk meg, az ország egyik legjobb női játékosát, Sáfrány Anitát, aki a párhuzamosan zajló II. Viktória Kupára készült. Természetesen nem az eredmény volt a legnagyobb hajtóerő, ami arra vitt minket, hogy elinduljuk a versenyen. Már régóta dédelgetett álom valósult meg azzal, hogy próbára tettük magunkat néhányan ebben az igen komoly mezőnyben. A téli szünet kihagyása nyomot is hagyott a csapat játékosain, de nem kevés motivációt adott a továbbiakra nézve. Komoly tervekkel tértünk haza, abban a tekintetben, hogy nem ez volt az utolsó ilyen esemény a csapat életében és legközelebb egy kiadósabb felkészülés eredménye képpen talán sikerül több dobott fával elhagyni a pályát, amire már volt példa bőséggel.

Kvalifikációs eredmények

DÖNTŐ


ADÓ 1%bezár

Támogassa adója 1 százalékával az Atomerőmű Sportegyesület fiataljait!

Atomerőmű Sportegyesület
Atomerőmű Sportegyesület Paks
Adószám: 19952259-2-17

Szakosztályaink által létrehozott alapítványok:

Atomerőmű Sportegyesület Kajak-kenu Szakosztály
Sporttal a Jövőért Alapítvány
Adószám: 18850831-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Judo Szakosztály
Gyermek- és Diák Judoért Alapítvány
Adószám: 18860926-1-17

Atomerőmű Sportegyesület Női kosárlabda
Paksi Kosársuli Alapítvány
Adószám: 18858949-1-17

ADÓ
1%